Pázmándi TOPorgók nappali 2012

Pázmándi TOPorgó 2012,

avagy az új generáció bemutatkozása

     Elérkezett az ősz, ami már hagyományosan a nagy TOPorgás évszaka. Az elmúlt évben került először meghirdetésre a már tradicionális 45, 35 és 20 kilométeres távok mellett a 8 kilométeres családi TOTYorgó.  Már az a szervezés is sikeresnek volt mondható, de az idei TOTYorgás  a természetjárók vadonatúj generációjának bemutatkozását hozta, s ezáltal a turisztika kis ünnepe is lett.  De ne vájunk a dolgok elébe.

A kezdet

     A túra előkészületei a megszokott rutin szerint folytak, nagy csodát senki sem várt. Néhány kisebb változtatás azonban volt az előző évekhez képest, melyek egy része kényszerűségből fakad, mint a rajt-cél helyszín megváltoztatása egy építkezés miatt, mások, mint az új itiner, az emléklap, a speciális bélyegzők, a Zsidó-hegy alatti tájékoztató tábla telepítése tervezett munka eredményei. Ezek mindegyike teljességgel elnyerte túratársaink tetszését. Az új központ, mely a Pázmánd presszóban volt, némi aggodalmat keltett, a hely kisebb mérete miatt, ám a művelődési házhoz viszonyított „többletszolgáltatások” bőségesen ellensúlyozták  a kisebb teret.   

     Az időjárás ismételten kegyes volt, bár az októberi reggel hűvösen indult, de a szinte felhőtlen ég jó időt sejtetett. Az első fecskék a hivatalos indulás előtt jócskán megérkeztek, „hála” a hétvégi busz menetrendnek, majd a távolabbi vidékekről érkező autók is elkezdték megtölteni a parkolókat. Hét óra előtt már látszott, hogy ez a nap Pázmándon nem az egyszerű parkolás napja lesz. 

Ismerős arcok

     Aztán hét órakor elindult a 35 és 45 kilométeresek néhány tucat főből álló első csapata. Bár a rajt engedélyt szinte kivétel nélkül állandóan az óráikat nézegetve várták, a felszabadító – Indulhattok ! – elhangzása után, a már szokásos módon vágtak a távnak.  Volt aki futott, mások egyből felvették a bejáratott utazósebességüket, de voltak akik nem kapkodták el a métereket.  Így aztán szép kis sort alkotva vették célba az első ellenőrző pontot a falu határában, a kis vízimalmot. Én a második pontról, a Zsidó-hegy tetejéről figyeltem a szántón át, a malomhoz tartók már folyamatossá váló kisebb nagyobb csoportjait, s számolgattam az elsők mikor érnek fel hozzám.  Tavaly a leggyorsabbak alig huszonöt perc alatt ledarálták a sziklaszurdokkal, és a kicsit húzós hegyoldallal tarkított három kilométert, s idén sem kellett sokat várni. A rajt után huszonhat perccel megjelent egy háromfős csoport, s szinte a Nappal együtt értek a hegy tetejére. Innentől aztán jó néhány óra hosszat nem volt megállás. A két hosszú távon zömében felnőttek indultak, a tizenéves korosztály inkább a húszast választotta. Folyamatosan érkeztek a már régebbről ismerős arcok, akikkel szívélyesen üdvözöltük egymást, de szép számmal akadtak „első bálozók” is legnagyobb örömömre, akik a továbbiakról kértek felvilágosítást.  Egyenletesen áramlottak a vándorlók, aztán elérkezett a nyolc óra. A telefonom időzítője jelezte, indulnak lentről a húszasok is, s lassan elszabadul a pokol. Nyolc és kilenc között a három hosszabb táv együtt indulhat, s ez néha kisebb népvándorlást idéző jeleneteket okoz.

Riadalom és megnyugvás

     Múltak a percek, de csak nem akartak feltűnni a malom előtti szántó földútján a húszasok. Már épp a gazdaságot kezdtem volna okolni, mikor néhány apró pont sejlett fel a fasor kanyarjában.  De ezek még nyugodtan lehettek későn induló 35-45-ösök is – azok is voltak - , mint a középtáv előőrse. A húszasokra eddig az volt jellemző, hogy egyszerre, s nagy tömegben „támadtak”, mint eleink.  De sehol semmi. Aztán félkilenc körül  megjelent a karaván, s az elsők negyed óra múlva már a hegyen is voltak. Nem sokkal kilenc előtt megérkezett az első iskolás csapat is, túratársunk és barátunk Rita „néni” vezetésével és természetesen az elmaradhatatlan Brúnó kutyával.  Szinte másodpercre pontosan kilenckor, pedig befutott a helyi fiatalok már jól ismert túracsoportja az elmaradhatatlan kopottá nemesült, egykor szebb napokat is megért metálkék kétliteres szódásüveggel. Ez náluk szokatlanul korai időpont volt. Úgy nyüzsögtek, mint az ovisok, lehetetlen volt a számbavételük, de legalább tizenketten voltak. Aztán előkerült a szörpös üveg meg millió kis pohár, és egyszerre fény gyúlt az amúgy is szikrázó napfényben úszó hegyen.  Életvidám társaság, igazán szórakoztatóak, de folyamatos lett ekkorra már a pecsételésre várók érkezése. A rajtlistám szerint  már csak a középtávosok  jöttek.  Korra való tekintettel igen színesen, itt már voltak jócskán általános iskolások és bő hatvanasok, sőt hetven felettiek is.  Újabb, nagyobb létszámú iskolás csoportok a helyi és a környékbeli általános iskolákból. Ekkor már látszott, hogy az első ijedtség ellenére a résztvevők számával túl nagy baj nem lehet, és még a családi TOTYorgók el sem indultak. A nap viszont egyre magasabban járt, s biztossá vált komolyan veszi az indián nyárral kapcsolatos teendőit.  Tudatosodott bennem, elkövettem azt a hibát, nem hoztam napvédő krémet. Szerencsére a gondosabb túrázók kisegítettek. Mutatta az is a nap egyre növő erejét, hogy akik felértek a sziklákon keresztül, mind megviseltebbek voltak, s egyre több időt töltöttek el a keresztek tövében. De az árnyék nélküli, kopár terep nem igen kedvezett a hűsölni vágyóknak.  Már az eddigi túráinkra is jó néhányan kutyával érkeztek, de az idén kimondottan kezdett kutyás találkozóra hasonlítani a rendezvény. Ennyi vizsla utoljára szerintem csak vaddisznó körvadászaton volt a Velencei-hegységben.  Természetesen képviseltették magukat a terepfutók is, szokás szerint kis vizes flaskájukkal felszerelkezve, sűrű elnézést kérve próbálták magukat áthámozni, a ráérősseb tömegen. Szikárságuk, csatakosságuk mindenki figyelmét felkeltette, de a többség tisztelettel teljes borzongással nézte a marcona fiúkat, lányokat.  Lassan tíz óra felé járt az idő. Már három órája  járják  a vándorok az utat, mint hatalmas, színes csigák. Tízkor lezárul a három klasszikus táv indítása, és ekkor útra kel a legszínesebb, legváltozatosabb társaság, a nyolc kilométeres családi TOTYorgás .

… S megjelent az új generáció

     Rutinos természetjárónak és túrázónak tartom magam, s azt hittem már sok „csodát” nem láthatok egy ilyen szervezett túrán a résztvevőket illetően, de az elkövetkezőktől nekem is állandó fülig érő mosoly ült ki az arcomra. A múlt évben is jöttek családok szép számmal, hiszen a TOTYorgót családi távnak hirdettük meg, s az útvonal kialakítása is olyan volt, hogy kisiskolások és esetleg ovisok is boldoguljanak a megtételével. Viszont, hogy egy kis kihívás is legyen benne, s idézze az igazi teljesítmény túrázás hangulatát, az első két állomás közös a hosszú távokéval, s a „kicsiknek” is meg kell küzdeni a kvarcit szikla-szorossal, s a Zsidó-hegy kaptatójával. Így aztán a következő két, két és fél óra igazán különlegesre kerekedett.

     Még az utolsó húszasok békésen piknikeztek a köveken, mikor megjelentek az első családosok, s rögtön négy felnőtt, öt gyerek és három kutya. A legkisebb lány három és fél éves volt, s a legnagyobb fiú sem több hatnál. Természetesen a legkisebb birkózott a legnagyobb kutya vezetésével, s bár ereje végén járt, nem volt hajlandó átadni a pórázt a könyörgő felnőtteknek. Végül a labrador, aki szintén épp csak kamasz volt, szó szerint felvontatta az ellenőrző pontra. A következő érkezők már előre vetítették a délelőtt további részének a trendjét. Fiatal pár tűnt fel apuka mellén egy kenguruban az éppen hat hónapos ifjú turista. S innentől ez lett a néphagyomány.  Gyerek elől, hátul, textil vagy csővázas baba hordókban. Cipelték apukák, anyukák vagy épp mind a ketten. A kedvencem a néhány hónapos elől szállított  ikerpár, apuka hátán plusz a csővázasban trónoló három éves nővérrel. De legalább kutya nem volt náluk.  Ismerős arcok újra, Mónika polgármester „asszony” három elmaradhatatlan gyermekével és férjével, Velczki Zolival és kis Bogyával, néhány ismeretlen felnőttel és megszámlálhatatlan gyerekkel, kik közül Pepét, Marcit, Tomit még azonosítani tudtam, de a többi villám „kiccsávó” – ahogy az egyik gyerek jellemezte magukat – azonosítása és megszámlálása lehetetlen volt. Természetesen itt is jöttek háton, s nem maradhatott el a kutya sem, kinek a vezetési joga komoly konfliktusokat gerjesztett. A szülők fáradt letargiával próbáltak igazságot tenni, s fájón derengett fel előttük, hogy még öt kilométer előttük van.  Egy apuka végső megoldásként megemlítette, kölcsön kellene kérni néhány kutyát, akiket majd visszaszolgáltatnak a célban.  Amikor már az őrület a tetőfokára hágott, megjelent egy terep babakocsi. Általános megdöbbenés, - ezzel jöttek fel a sziklákon át ? De a fiatal pár megnyugtatott mindenkit, hogy kicsit csalafinták voltak, és bevállalva a nem kis kerülőt, a hegyet a szőlők felől mászták meg.  Így ment ez folyamatosan egész délelőtt, gyerek elől, hátul, kutyával vagy éppen nélkül, de az öt-hat évet a legritkább esetben súrolták.

     Háromnegyed tizenkettő volt, zárnom kellett volna, de esély sem volt rá. Aztán a déli harangszó meghozta Juditékat. Ő és a két gyerek Natus és Olivér voltak a pontőrök a malomnál.  Felbukkanásuk azt jelentette, nincs már mögöttük senki, elvileg lehet zárni.  Azonban még javában tartott a piknikezés, meg kellett várni még az utolsók is továbbindultak. Egy gyors terepszemle után aztán irány egy óra felé vissza a központba. Ekkorra már folyamatos volt a legkülönfélébb távokról a beérkezés.  A lányok és fiúk Heni vezetésével három helyen bonyolították a szükséges adminisztrációt. Sipi és Imi adták át az emléklapokat és kitűzőket, s utána lehetett menni a kerthelységbe, ahol két üstben főtt a jutalom gulyás, és kiegészítve a menüt a presszó egyéb lehetőségeivel a még mindig szikrázó napsütésben kényelmesen ki lehetett pihenni az út fáradalmait. Nemsokára beérkeztek sorra a TOTYorgók is, és a kutya sétáltatás és egyéb fáradtságból adódó kardinális vitat témákat felváltotta a gulyás előtt, után vagy helyett eszünk-e jégkrémet még fontosabb kérdése.

     Az esti számvetésnél aztán kiderült, hogy 421 nevezett indulónk volt. Ebből 37-37 fő a két hosszú távon, 205-en a 20 kilométeren, és 142 nevezett a 8-as TOTYorgón.  Nevezettekről beszélek, mert a résztvevők jóval többen voltak. Lehetőség volt ugyanis kedvezményes családi nevezésre, itt egy ellenőrző füzettel indulhattak családok, illetve a családi távon természetesen nem kellett nevezni a legkisebbeket. Azonban többen az emlékgyűjtés kedvéért a kicsiknek is menetlevelet váltottak. Azt hiszem nem tévedek, ha azt mondom, a tényleges távteljesítők száma inkább az ötszáz fő felé hajlik. És még egy adat. Az ellenőrző ponton készült fényképeim szerint 23-25 csecsemő illetve két év alatti vendégünk volt.  A nagyobbak, 5-6 éves korig nagyjából 35-40-en. Ha ehhez hozzá vesszük az összes 16 év alatti indulót, azt mondhatjuk, hogy a résztvevők több mint negyede a leg fiatalabb korosztályból került ki. S ott vannak még a középiskolások és fiatal felnőttek.  Ennek a túrának az egyik tapasztalata az lehet, hogy valami határozottan elmozdult a gyalogos országjárás irányában. Ha olyan az indítatás ki lehet mozdítani a fiatalokat a számítógép világából, még ha nehezen is. Ehhez lehet, hogy csak annyi kell, hogy mi felelős felnőttek, már a lehető legkisebb korban a természet szeretetére és a természetben való létre tanítsuk, szoktassuk gyerekeinket. S ez az októberi szombat volt erre a legjobb példa.

Huszár Attila