Cikkek

Fázós TOPorgás 2013.

avagy a Velencei-hegység első téli teljesítmény túrája

     Minden kezdet nehéz, mondja a veretes magyar közmondás. De ezen felül az első alkalmaknak különös, máshoz nem igen hasonlítható érzés világa van.  Még múlt évben történt, hogy tavasz folyamán felvetődött bennünk az ötlet, kellene rendezni szűkebb pátriánkban egy téli teljesítmény túrát is.  A tervvel mindenki egyetértett, de még előttünk állt a szokásos nyár eleji éjszaki, és az októberi nappali túra is.  A jól sikerült őszi után aztán hírtelen szorossá vált a határidő. Sebaj – gondoltuk – rutinos rendezőkként ezt is megoldjuk. Biztosak voltunk benne, hogy hiánypótló vállalkozásba kezdtünk, mivel az év eleji túrakínálat nem túl széles, és itt a Velencei-hegységben pedig még nem volt ilyen jellegű téli teljesítmény túra.

A gyanú

     Az időjárás a szabadtéri programok esetében mindig is sötét ló, így aztán csak bizakodhattunk egy „optimális” téli napban.  A hét közepén elkezdett havazni, a levegő is lehűlt, s legalább már annyit láttunk, hogy sármentes, sőt igazi téli időre számíthatunk. Az előzetes érdeklődés jóval nagyobb volt, mint amire számoltunk. Kezdett minden a helyére kerülni. Péntekig. Gyönyörű havazásra ébredtünk, mindent friss hó lepett. Csak volt valami furcsa a havazásban. Mégpedig, hogy a pelyhek leginkább vízszintesen szálltak, s hozzá elképesztő sebességgel, de akár a fizika törvényeit is meghazudtolva, keringtek fölfelé.  Igazolódni látszott a meteorológia előrejelzése – hófúvások várhatók. Aztán a nettről, rádióból, tévéből nem is lehetett más hallani, mint hogy milyen szinten kezd a hóba belefulladni az ország és mekkora a káosz. Ekkor már az sem vigasztalt minket, hogy szombatra, a túra napjára csendes, napos, hideg, igazi téli időt jeleztek.  A kérdés mindenkiben ott motoszkált, a pénteki „rémálom” után hányan mernek és egyáltalán hányan tudnak elindulni  a Velencei-hegységhez?

Nem volt más választás

     Péntek este még volt egy utolsó megbeszélés, s aztán nem maradt más, mint reménykedni a másnap reggelben.  Még sötét volt, mikor elindultunk Nadapra a túra rajt és cél helyére. A csoda megtörtént, szellő sem rebbent és a havazás is elállt. Kezdett minden ideális lenni, de a kérdés a fejekben még mindig ott motoszkált: - Jönnek-e túrázók egyáltalán?  A régi művelődési ház lassan átalakult túra központtá és a pontőröknek más választás nem lévén, a kelő nappal el kellett indulni, hogy elfoglalják kijelölt helyüket. Nagyjából ezzel egy időben néhány autó tűnt fel a parkolóban, s elkezdtünk bizakodni, mégis csak lesznek túrázók. Néhány perc gyaloglás, az utoljára előző nap délután takarított úton a faluban, aztán elértük a fenyves szélét.  A fák valamennyire megvédték a szekérutat, „csak” 30 centis friss hóban kellett nekivágni a Meleg-hegy emelkedőjének. A kaptató, száraz időben is megdolgoztatja a tüdőt, de most komplett kardió edzésre kezdett hasonlítani a helyzet. Kiérve az erdőből nyílt terep következett, azonban szerencsénkre hajnalban valaki feljött terepjáróval, így a keskeny keréknyomban kicsit könnyebb volt a séta. A nap közben egyre feljebb kúszott, és próbálta áttörni a fátyolfelhőket. Misztikus színekbe öltöztette a tájat.  Aztán a kocsi nyoma elfordult Sukoró felé, s újra az erdő szélén álltunk, előttünk a végtelen szűz hó. Úttörő munka következett, csak immáron térdig gázoltunk a mindent hang és mozdulatlanságba burkolt fehérségben. Néha egy-egy friss vadnyom keresztezte az ösvényt, a szarvasok és őzek szabályos nyomai jól megkülönböztethetők voltak, de néhol látszott, hogy valamely állatnak hasáig ért a hó és széles nyomot gyalult a lábnyomai között. Viszont abban biztosak lehettünk, hogy túratársak nem jártak előttünk, így stressz mentesen araszolhattunk leendő pontunk felé.  6 kilométer megtétele után aztán feltűnt Barlang-kút pihenője. 1 óra és 40 perc alatt sikerült kiérni. Már csak a magunkkal cipelt autómosó kefével és kis baltával kellett a rönk asztalt és padokat megtisztítani az öles hótól és jégtől.

Megindult az „áradat”

     Éppen befejeztük a pont komfortossá tételét, már a tűz is ropogott, mikor negyven perccel utánunk megérkezett a két első fecske, szinte már természetesen terepfutók. Két ellenőrző pontot már maguk mögött tudtak.  Vékony futónadrágban és félcipőben keltek át a hó tengeren. Voltak helyek, ahol a pontőrök nyomaiban tudtak haladni, de jócskán akadt olyan is, hogy maguknak törték az utat. Megvigasztaltuk őket, hogy a következő 5 kilométer is szűz havas lesz, s hozzá végtelennek tűnő hullámvasutazás a fenyvesben. Nem tudtuk lelombozni a kis csapatot és lassan eltűntek az első emelkedő kanyarjában. Nemsokára újabb terepfutó érkezett. Ő kihagyta a hegy-völgy járást és a patak medret követve inkább került plusz 4 kilométert a következő, sukorói ellenőrző pontig. Tizenegy óra után aztán beindult a nagyüzem. Általában kisebb csoportokban érkeztek a bátor túrázók, akiket az előző napi hófúvásos idő nem ijesztett el. Neki volt igazuk, a nap szépen sütött, kicsit fagyott, minden szikrázott, képzelni sem lehetett volna jobb téli túra időt. Voltak időszakok, amikor kimondott tömeg volt a ponton. Barlang-kút volt a legtávolabbi ellenőrző pont, a rajt-célhoz viszonyítva.

     A túra különlegessége volt, hogy viszonylagos szabadságot biztosítottunk a résztvevőknek. Volt négy kötelező pont. Ezek a Bence-hegy, a Meleg-hegy, Sukoró és a Barlang-kút. A pontokat tetszőleges sorrendben lehetett felkeresni. Volt egy ötödik, úgynevezett bónusz pont is, János-forrás. Aki ezt is érintette, a célban jutalom pudingot  kapott.  János-forráshoz nem vezet jelzett út, oda csak navigálni lehetett volna. Azonban a térdig érő hóba taposott csapás, mint autópálya vezetett mindenkit. Eredetileg azt gondoltuk, talán a résztvevők harmada fogja bevállalni, ezzel szemben több mint 90 %-uk felkereste – de puding mindenkinek jutott! -  Ha valaki a 4 kötelező pontot érintette, akkor 16 kilométert tett meg, ha a bónuszpontra is elment, így a táv 20 kilométerre növekedett. A szabad útvonalválasztásban azért volt némi csalafintaság.  A fő pontok turista utakon voltak és János-forráshoz is jelzett útról kellett letérni. Így aztán mégis csak leginkább egy kör volt a túra, viszont két irányból lehetett megtenni, Nadap - Bence-hegy vagy Nadap – Meleg-hegy / János-forrás felé. Szintidő nem volt megadva, egy kötöttség volt, hogy az ellenőrző pontok egységesen délután négykor zártak.  Rajtolni fél nyolctól lehetett és a cél szinte a végtelenségig nyitva volt.

     Bence-hegyen csokival, Sukorón forró teával vártuk a megfáradtakat. Nálunk Barlang-kútnál kis édesség és lélekmelegítő oldotta az amúgy sem feszült hangulatot. A célban a túrákon szokásos zsíros és lekváros kenyér ellátmányon kívül, forró tea, forralt bor biztosította az energia utánpótlást, és a már említett bónusz vaniliás-csokis-tejszínhabos puding. Lehetőség volt becsület kasszás kávégép használatára és szalonnasütésre is.  Természetesen az emléklap és az egyedi emlékkitűző sem maradhatott el.

     Jöttek túrázók a környékből, a fővárosból, a Pilisből, Veszprémből, Tatabányáról, Győrből és még számos helyről. Végtére 115 vállalkozó kedvű ember járta be a Velencei-hegység egy részét ezen az első alkalommal rendezett téli túrán. János-forrást, több mint százan keresték fel, így minden félelmükkel ellentétben Imiék sem unatkoztak. A szabad útvonalválasztás ellenére senki sem veszett el. Igaz, ez a kitaposott ösvények miatt szinte lehetetlen is lett volna. A célban egész este égett a tábortűz, sült a szalonna, folyt az anekdotázás, valamint Zoli és gitárja révén az éneklés. Emiatt külön köszönet Nadap „műértő” és türelmes lakóinak.  

      Aki részt vett ezen a túrán, azt hiszem kivétel nélkül jó emlékkel tért haza és eljön a Pázmándi TOPorgók által július 6-7-én megrendezésre kerülő immár hagyományos Éjszakai TOPorgóra is.  Végezetül, de nem utolsó sorban szeretnének a rendezők köszönetet mondani mindenkinek, aki jelenlétével megtisztelt bennünket ezen a kivételes napon. Marika és Zoli a Bence-hegyről a csokik urai. Bözse és Bandi Sukoróról a tea májszterek. Enikő és Attila Barlang-kút hangulat felelősei. Judit, Csabi és Attila, akik kitartottak a nem éppen meleg Meleg-hegyen.  Vencus, Imi és Csabi, akik illegalitásba vonultak János-forrásnál. Valamint Heni, Judit, Marika és Csabi, akik a rajt-célban igyekeztek úrrá lenni önmagukon.

Huszár Attila